Körös-éri TK természetvédelmi kezelési terv módosítása

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság felülvizsgálta a Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítéséről szóló 146/2012. (XII. 27.) VM rendelet 2. sz. melléklete szerinti természetvédelmi kezelési tervet és kezdeményezi annak módosítását.

A kezdeményezett módosítások a természetvédelmi kezelési terv 1. mellékletben felsorolt pontjait érintik.

Kérem, hogy a természetvédelmi kezelési terv 1. sz. melléklet szerinti módosító javaslatokra vonatkozó észrevételét a jelen megkeresésünktől számított 30 napon belül írásban szíveskedjék megküldeni. (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága - 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19.)

A Körös-éri Tájvédelmi Körzet mindannyiunk számára fontos, a természetvédelmi kezelési tervének módosítási javaslataira tett észrevételeit köszönettel vesszük!

Ugró Sándor
igazgató

Tájékoztató torony tisztításáról

Tájékoztatjuk, hogy 2021. november hó 17–én és 18–án Öttömös településen az ivóvíz minőség javítása, fenntartása érdekében karbantartási, és víztározó medence fertőtlenítési, tisztítási munkálatokat végez Társaságunk.
A Település egyes részein a jelzett napokon 09:00 és 15:00 óra között időszakos nyomáscsökkenés, 1-2 órás vízhiány is előfordulhat.
A munkavégzésről a helyben szokásos módon, plakáton a Felhasználók értesítése megtörténik.
A vízminőség javítása céljából tett intézkedéseink alatt együttműködését, türelmét köszönjük.
Alföldvíz Zrt.

Öttömös község szavazóköreinek felülvizsgálata, kialakítása

Öttömös község szavazóköreinek felülvizsgálata, kialakítása - A Helyi Választási Iroda Vezetőjének döntése: H A T Á R O Z A T

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2021

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2022. évi pályázati fordulóját hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatására. Ehhez a pályázathoz az Öttömös Községi Önkormányzat is csatlakozott.

 

A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerhez történő csatlakozáshoz Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben történő egyszeri regisztráció szükséges.

 

Öttömös Községi Önkormányzat Képviselő-testületének döntése szerint a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz csatlakozhat az az öttömösi lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászoruló, magyar állampolgár, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át (2021. évben: 57 000 Ft), gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 250%-át (2021. évben: 71 250 Ft).

 

A pályázattal kapcsolatos további információ megtalálható a www.emet.gov.hu oldalon.

Ebzárlat és legeltetési tilalom - 2021.10.02.

EBZÁRLAT ÉS

LEGELTETÉSI TILALOM

 

Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a rókák veszettség elleni orális immunizálása miatt, a 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet 8. § (5) bekezdése és az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár ÉFÁT/228/2021. iktatási számon kiadott levelében foglaltak alapján, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

 

 

2021. október 2-től             2021. október 22-ig

 

Öttömös község közigazgatási területére

 

ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el.

Bővebben...

Csongrád-Csanád Megyei Vadásznap

Csongrád-Csanád Megyei Vadásznap - 2021. szeptember 11.

Az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád megyei szervezete által évente megrendezésre kerülő vadásznapnak az idei évben településünk ad otthont.

A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Részletes program:

Bővebben...

Igazgatási szünet 2021.

FELHÍVÁS

IGAZGATÁSI SZÜNET ELRENDELÉSÉRŐL

 

Ezúton tájékoztatjuk Ügyfeleinket és a Tisztelt Lakosságot, hogy Öttömös Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (egyetértésben Ruzsa Község Önkormányzata és Pusztamérges Községi Önkormányzat Képviselő-testületeivel) a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232.§ (3) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva a Ruzsai Közös Önkormányzati Hivatal Öttömösi Kirendeltsége vonatkozásában a szervezet vezetőjének javaslatára az igazgatási szünet elrendelésével egyetértett.

 

Az igazgatási szünet időtartama:

2021. július 26. – 2021. augusztus 6. napjáig.

Bővebben...

Csapadékvíz-kezelési rendszer kialakítása Öttömösön

TOP-2.1.3-16-CS1-2019-00008 Öttömös Községi Önkormányzat „CSAPADÉKVÍZ-KEZELÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA ÖTTÖMÖSÖN”

A támogatás összege: 49,97 millió forint Öttömös Község Önkormányzata a Területfejlesztési Operatív Program keretében „Csapadékvíz-kezelési rendszer kialakítása Öttömösön” címen pályázatot nyújtott be 2019. október 16-án. A TOP-2.1.3-16-CS1-2019-00008 sz. pályázat 2020. április 14-én támogatói döntést kapott, mellyel a 100 %-os támogatási intenzitású 49 970 670,- Ft-os összköltségű projekt megvalósításra kerülhet.

A tervezett fejlesztés Öttömös község belterületén a 2. sz. helyrajzi számon valósul meg.

A tervezett fejlesztés keretében beton folyókák kerülnek kialakításra az Alkotmányutcával párhozamosan a templom mindkét oldalán 2* kb. 40 m, azaz összesen 80 m hosszban. A betonfolyókák az út mellett betonba ágyazva épülnek tervezett lejtéssel. A folyókákkal összegyűjtött vizek iszapzsompos víznyelőkön keresztül 300-as KPE csövekbe (földalatti zárt csatorna) kerül, és ezáltal jut el a földalatti STORMBOXII típusú (átmeneti tárolóba/szikkasztómezőbe). A zárt csatornák tervezett hossza 2* kb. 60 m, azaz összesen 120 m.

Az iszapfogós aknák építésével a csapadékvízzel esetlegesen a zárt rendszerbe bejutó homokot fogjuk meg, hogy a szivárgó mezőbe ne juthasson, annak így tisztítás nélküli élettartamát meghosszabbítva.

A projekt tervezett befejezési határideje: 2021.12.29. 

Bővebben...

2021. évi hulladékgyűjtés rendje

 

           

öttömös

2021. évi hulladékgyűjtés rendje

 

Az FBH-NP Nonprofit KFT tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot a 2021. évi (2021. májustól 2022. áprilisig) az elkülönítetten gyűjtött csomagolási hulladék gyűjtési rendjéről, valamint lom hulladék elszállításának módjáról és a kommunális hulladék elszállításáról.

 

Biológiailag lebomló hulladékgyűjtés (zöldjárat naptár)

 

2021. év

2022. év

 

máj.

jún.

júl.

aug.

szept.

okt.

nov.

dec.

jan.

febr.

márc.

ápr.

kedd

11.

08.

13.

10.

14.

12.

09.

14.

11.

08.

08.

12.

*2022. januárjában két alkalmas fenyőfagyűjtést szervezünk, amelyről külön értesítjük Önöket.

Bővebben...

Kormányablak Busz - Május

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal mobil Kormányablaka (KAB busz) érkezik a településre és

2021. május 19-én (szerdán)
8:00 – 10:00 óra között

ügyfélfogadást tart a Fő utca 8. szám alatti téren.

A kormányablakbusz segítségével minden olyan ügy elintézhető, mint a kormányablakokban

Öttömös Községi Önkormányzat

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider
Nincs új esemény

Partnerek

 

AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA RUZSA, ÖTTÖMÖS ÉS ZÁKÁNYSZÉK TELEPÜLÉSEKEN (EFOP-3.7.3-16-2017-00203) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

loader

Látogatók

Oldalainkat 5 vendég és 0 tag böngészi