Öttömösi Polgárőr Egyesület bemutatkozása

AZ ÖTTÖMÖSI POLGÁRŐR EGYESÜLET BEMUTATKOZÁSA

Az Öttömösi Polgárőrséget 18 fővel néhai Módra Géza alapította 1998-ban, és egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig vezette is. 2006-ban az egyesület Bánóczki Józsefet választotta meg elnöknek, aki azóta is betölti ezt a feladatot.

Az egyesület hitvallása: segíteni a mezőőr és a körzeti megbízott munkáját közös járőrözéssel és információátadással.

2012-ben új alapokra helyeződött a polgárőr mozgalom, a civil kezdeményezést egy szervezettebb forma vette át, új alapszabály kellett kidolgoznia minden egyesületnek.

 

A szervezet szorosan együttműködik a rendőrséggel, amely együttműködést szerződésben is rögzítik minden évben.

Három településsel Ruzsával, Pusztamérgessel és Zákányszékkel is nagyon szoros a kapcsolata.

Jelenleg 37 fővel működik. Ha valamilyen problémát észlelnek a polgárőrök vagy a település lakói, azonnal jelentik az egyesület vezetőjének, aki továbbítja az információt a mezőőrnek illetve a körzeti megbízottnak.

Fontos tevékenység még a rendezvények – Spárgafesztivál, Óvodás bál, Szülők bálja, Szüreti bálra lovas fogatos hívogatás, augusztus 20-ai felvonulás, Magyar László nap, valamint a temetések - biztosítása. 2008 óta posztos járőr vigyázza az óvodások és iskolások átkelését a kereszteződésben, valamint ügyel a közintézmények – Posta, Óvoda, Általános Iskola, Polgármesteri Hivatal, Orvosi Rendelő - biztonságára.

Évente két közgyűlést tartanak, ahol megbeszélik a két gyűlés közötti időszak eseményeit, valamint meghatározzák a feladatokat. Az évzáró gyűlésen értékelik az egész éves tevékenységet, erre a polgárőrök családtagjait is meghívják.

Az országos „TESZEDD” akcióban 2014- ben és 2015-ben is eredményesen vettek részt.

Az Öttömösi Polgárőr Egyesület 2016. február 26-án tartotta évzáró közgyűlését. A napirendi pontok a következők voltak:
1. / 2015. évi beszámoló Bánóczki József
2./ A Ptk 2013. évi V. törv. rendelkezése alapján átdolgozott Alapszabály elfogadása
3./ Furka Zoltán rőr. tzls. KMB– s tájékoztatója a jelenlegi bűnügyi helyzetről
A gyűlést megtisztelte jelenlétével, Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, dr. Dobó István polgármester úr, Gárgyán István, az Öttömösi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

Az évzáró gyűlésre a polgárőrök feleségeit, barátnőit is meghívják, hisz ők azok, akik szintén áldozatot hoznak azzal, hogy nélkülözik az éppen járőröző, szolgálatot ellátó családtagjaikat.

Ezen az összejövetelen részt vesznek Öttömös azon polgárai, akik anyagilag támogatják a polgárőrség munkáját.