2014-re újítják fel a Bajai utat

2014 végére elkészülhet az 55-ös főút Csongrád megyei szakaszának felújítása – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A projektről 2009-ben azt mondták: 2012-re megvalósul. Építési engedély már van. Kérdés, mennyivel drágult a 30 milliárdosra tervezett beruházás.

– Télen, vagy esőben érzem, amint az autó csúszkál, úszik a nyomvályús úton. Előzésnél megüti, megdobja az autót a kátyú. Nemegyszer halálfélelmem van Szeged és Domaszék között – vallja egy autós, aki naponta közlekedik az 55-ös főút Csongrád megyei szakaszán. A Bajai út felújítása évek óta téma. 2009-ben Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Közlekedési Programok Irányító Hatóságának főosztályvezetője és Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester sajtótájékoztatón jelentette be: három év alatt, 2012-re elkészül a Baja és Szeged közötti, 98 kilométeres út rekonstrukciója, hogy a 11,5 tonnás tengelyterhelésű járművek is biztonsággal használhassák. Domaszéknél körforgalom épül ott, ahol a főutca csatlakozik a Bajai úthoz. A másik két bekötőútnál terelősávot alakítanak ki. Mórahalomnál pedig elkészül a 7 kilométeres elkerülő út, amely tehermentesíti a várost az átmenő forgalomtól.
Azt is elképzelhetőnek tartották, hogy néhol négysávosra bővül az 55-ös. A projektre a Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásaiból 30 milliárd forintot szántak.
A beruházás azonban három év alatt nem készült el. Az NFÜ honlapján ugyan megtalálható a projekt, de csak annyi olvasható róla: hatályos támogatási szerződéssel, illetve 2,1 milliárd forint megítélt támogatással rendelkezik. Eddig 599 millió forintot fizettek ki. Mire?

Két év, négy halálos baleset

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint az 55-ös főút megyei szakaszán 2010-ben és tavaly 2-2 halálos baleset történt. Súlyos sérüléssel járó karambolból 2010-ben 10-et, tavaly 16-ot, idén eddig 1-et regisztráltak. 2010-ben 24, tavaly 16, idén 4 könnyű sérüléssel járó baleset történt. Az elmúlt két évben egy kerékpárost ért halálos baleset, hárman súlyosan, ugyanennyien könnyebben sérültek.


– Az összeget a tervezésre és az engedélyeztetésre fordította a kedvezményezett. A projekt jelenleg is napirenden van. A fel nem használt források legjelentősebb része a területszerzés várható költségeit fedezi. A területszerzés a tavalyi év második felében megindult – közölte lapunkkal az NFÜ. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tájékoztatása szerint a főút és Bajai út mellett futó kerékpárút építésére az engedélyezési és kiviteli tervek 2008 és 2010 között elkészültek. Az építési engedélyt a NIF 2010-ben megszerezte. – A szükséges területek egy része Baja város és Mórahalom térségében már rendelkezésre áll, és jelenleg folyik a további szakaszokon is a területek megszerzése – tette hozzá Loppert Dániel kommunikációs vezető.
Elmondta: a kivitelezés indításához szükséges még a birtokba vett területeken az előírt régészeti feladatok elvégeztetése. – A kivitelezés forrásának biztosítására nyílt közbeszerzés útján kiválasztottuk az EU-s kivitelezési pályázathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány és nagyprojekti pályázati dokumentáció készítőjét, a tanulmány 2012 harmadik negyedévére lesz készen. A megvalósíthatósági tanulmány elfogadása után benyújtható a kivitelezési nagyprojekti pályázat a közreműködő szervezethez. A kivitelezési munkálatok megkezdése 2013 második negyedévében várható, a tervezett befejezés 2014. év vége.

– Ez pozitív hír – reagált Nógrádi Zoltán. – 2007 óta küzdök az út felújításáért, magam is tapasztalom, ha közlekedek: sok helyen életveszélyes az 55-ös. A Domaszék és Szeged közötti, vagy az Ásotthalom és a megyehatár között lévő szakasz nagyon rossz állapotban van. Fontos, hogy a Bajai út bekerült a tervezett nagyprojektek közé – hangsúlyozta.
Szerinte a hároméves késés oka lehet a tervezés hosszadalmassága, és az is, hogy a közlekedési projektek általában csúszásban vannak hazánkban. Vélhetően változott a projekt 30 milliárdos költsége, például a forint–euró árfolyam módosulása miatt, de becslésre egyelőre nem vállalkozott.