Öttömös Község Képviselő-testületének

1/2004.(II.20.) Ktr. számú rendelete

települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező

igénybevételéről

 

 

Egységes szerkezetben a 20/2004. (XII.23.), az 1/2006. (I.27), a 16/2006. (XII.25.) és s 18/2007. (XII.22.) rendeletek módosításaival

 

 

Öttömös Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 23. §-ában biztosított jogkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

 

A rendelet célja

 

1. § Az emberi egészség védelme, a természeti és épített környezet megóvása a települési szilárd hulladék káros hatásaitól.

 

A rendelet hatálya

 

2. § (1) A rendelet területi hatálya Öttömös község közigazgatási belterületére terjed ki.

 

(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed a területi hatály szerint fekvő ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára – (a továbbiakban: együtt ingatlantulajdonos).

 

(3) Gazdálkodó szervezet – a Hgt. 20. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel - akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett, nem elkülönítetten gyűjtött és a Hgt. 13. §-a alapján nem hasznosított vagy ártalmatlanított hulladéka tekintetében települési szilárd hulladék kezeléséről:

 

a.)  a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 13. §-ban foglaltaknak megfelelően nem gondoskodik, vagy

 

b.)  a közszolgáltatás keretében nyújtott települési szilárd hulladékkezelés – a környezetvédelmi felügyelőség által igazoltan a Hgt. 13. §-ában meghatározottaknál lényegesen kedvezőbb megoldással történik.

 

(4) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a háztartásokból származó szilárd hulladékra, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladékra.

 

(5) Nem terjed ki a rendelet hatálya a veszélyes hulladékra, valamint a települési folyékony hulladékra és a velük összefüggő tevékenységre.

 

A közszolgáltatás tartalma

 

3. § A község közigazgatási belterületén az önkormányzat a települési szilárd kommunális hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) szervez és tart fenn.

 

A szolgáltató megnevezése és működési területe

 

4. § (1) Öttömös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátására a Felső Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft-t (6521. Vaskút, Kossuth u. 90., képviselője: Majoros Róbert ügyvezető igazgató, Adószám: 12822230-2-03, Cg.: 03-09-109760, Hulladékkezelési engedély száma: 47597-17/2003.) – továbbiakban: szolgáltató – bízza meg és kötelezi a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos jelen rendeletben meghatározott jogosítványok gyakorlására.

 

(2) A szolgáltató működési területe az e rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott terület.

 

(3) A Képviselőtestület a szolgáltatóval 10 évre szóló - e rendelet 1. sz. melléklete -közszolgáltatási szerződést köt.

 

A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja

 

5. § (1) A települési szilárd hulladék gyűjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék sem az ingatlanon, sem a közterületen, sem a szállító járműre történő felrakodáskor ne szóródjon szét, ne porozzon, és egyéb módon környezetterhelést ne idézzen elő. Amennyiben szállítójárműre felrakodáskor a szennyezés mégis előfordul, a szolgáltató haladéktalanul köteles azt megszűntetni.

 

(2) A települési szilárd hulladék gyűjtése 80 l-es, illetve 120 l-es gyűjtőedényzetben (kuka) történik. Igény esetén – a szolgáltatóval történt előzetes egyeztetés alapján – egyéb gyűjtőedényzet is használható.

 

(3) A hulladékgyűjtő edény csak az ingatlanon belül helyezhető el. A gyűjtőedényzetet a szállítási napok kivételével a közterületen csak engedély birtokában lehet elhelyezni. Az összegyűjtött hulladék elszállítása hetente történik.

 

(4) A nagyobb méretű berendezési tárgy (lom) szervezett gyűjtéséről és szállításáról évente egyszeri alkalommal a szolgáltatást végző gondoskodik.

 

A közszolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei

 

6. § (1) Az ingatlantulajdonos, gazdálkodó szervezet a háztartásában, illetőleg tevékenysége során várhatóan keletkező hulladékmennyiség elszállítására közszolgáltatási szerződést köteles kötni. A szerződés egyes tartalmi elemeit ezen rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

 

(2) A közszolgáltatás kötelező igénybevétele nem szükséges abban az esetben, ha az ingatlan igazoltan lakatlan, illetve az ingatlan tulajdonosa az ingatlanon keletkező hulladékot saját maga elszállítja az ingatlanról, és a hulladékot hulladékkezelési engedéllyel rendelkező kezelőnek adja át.

 

A szolgáltató jogai és kötelezettségei

 

7. § (1) Öttömös Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Hgt. 23. § g) alapján felhatalmazza a szolgáltatót a közszolgáltatással összefüggő személyes adatok (a közszolgáltatást igénybevevő neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve) kezelésére.

 

(2) A szolgáltató köteles a hulladéklerakó telep üzemeltetőjének a hulladék eredetére vonatkozó adatokat megadni.

 

(3) A díj beszedése a szolgáltató feladata.

 

(4)[1] A rendelet hatálya alá tartozó hulladékot a szolgáltató köteles hetenkénti rendszerességgel összegyűjteni és elszállítani a Vaskúti Regionális Hulladéklerakóba.

 

(5) Az ingatlantulajdonos igénye esetén a szolgáltató köteles egyéb gyűjtőedény fajtát biztosítani.

 

(6) A szolgáltató köteles a szemétgyűjtő edényzet kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni. A szolgáltató által az ingatlantulajdonos részére használatra, rendelkezésre bocsátott edényzet karbantartását, felújítását és szükség szerinti cseréjét a szolgáltató végzi a hozzá beérkező jelzés alapján. Ez a szolgáltatás díjmentes, amennyiben a meghibásodás az ingatlantulajdonosnak felróható okból történt az edényzet javításáról, pótlásáról, illetve cseréjéről az ingatlantulajdonos saját költségén köteles gondoskodni. A 80 l-es ás a 120 l-es edényzet tisztántartása az ingatlantulajdonos feladata, míg a konténerek tisztítása a szolgáltató feladata.

 

(7) A szolgáltató a rendelet hatálya alá nem tartozó hulladék elszállítását megtagadhatja.

 

(8) A szolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költségelszámolást készíteni és azt a települési önkormányzatnak benyújtani.

 

(9) A szolgáltató a szemétszállítás rendjéről és annak megváltoztatásáról a közszolgáltatás valamennyi érdekeltjét 8 nappal korábban értesíteni köteles.

 

Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei

 

8. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles a települési szilárd hulladékot gyűjteni, a hulladékgyűjtő edényt az ingatlan elé a járatnapon rendszeresen kihelyezni úgy, hogy az a forgalmat ne akadályozza.

 

(2) Tilos a hulladékot az ingatlanon felhalmozni.

 

(3) Az ingatlantulajdonos – a 7. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel – köteles a használatában, tulajdonában lévő gyűjtőedényzet javításáról, pótlásáról és cseréjéről gondoskodni.

 

(4) A hulladékgyűjtő edényzetben nem helyezhető el veszélyes hulladék, az állati tetem, trágya, jég, hó, sár, fertőző vagy robbanásveszélyes anyag, tűzveszélyes hulladék, amely veszélyezteti a szolgáltatást végző munkavállalóinak testi épségét, vagy a szállító jármű megrongálódását eredményezheti. E rendelkezést a lomtalanítás során is alkalmazni kell.

 

A közszolgáltatás díja

 

9. § (1) A települési hulladék kezeléséért az ingatlantulajdonosnak, mint a települési hulladék gyűjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezettnek, közszolgáltatási díjat kell fizetnie.

 

(2) Nem kell közszolgáltatási díjat fizetni a lakatlan ingatlan esetében arra az időre, amíg azt nem lakják, vagy használatát szüneteltetik. A lakatlanság és a használat szüneteltetésének tényét a tulajdonos köteles a közszolgáltató felé a változás előtt 15 nappal bejelenteni.

 

(3) Tulajdonos változás esetén az előző ingatlantulajdonos 15 napon belül köteles e tényt a közszolgáltatónak írásban bejelenteni, egyidejűleg tájékoztatnia kell az új ingatlantulajdonos személyéről. A díjfizetési kötelezettség az új tulajdonost a birtokbavétel napjától terheli.

 

(4) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.

 

(5) A fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtétel és a szolgáltatás mennyiségének, illetve gyakoriságának a szorzata.

 

(6) A közszolgáltatás ellátásáért a szolgáltatót megillető díjat negyedéves bontásban utólag kell megfizetni. Az egységnyi díjtételt ezen rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.

 

(7) A közszolgáltatás díját meghatározó önkormányzati rendelet elfogadását megelőzően – a közszolgáltatás rendjére és módjára tekintettel – részletes költségelemzést köteles a szolgáltató készíteni minden év november 20. napjáig.

 

Szabálysértési rendelkezés

 

10. § Aki e rendelet 5. § (1) és (3) bekezdésében, valamint 8. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el, és 30 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Záró rendelkezések

 

11. § (1) Ezen rendelet 2004. március 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a község köztisztaságának fenntartásáról szóló 7/2002. (VI.25.) Ktr. számú rendelet 7. §-a és 8. §-a hatályát veszti.

 

(2) A rendelet az Európai Uniós jogharmonizáció céljából felülvizsgált, és a közösségi normákkal harmonizált központi jogszabályokon alapul.

 

 

Öttömös, 2004. február 18.

 

 

 

Bata Ferenc

Gárgyán István

polgármester

jegyző

 

 

A rendelet kihirdetve 2004. február 20-án.

 

1. számú melléklet az 1/2004. (II.20.) Ktr. sz. rendelethez

2. számú melléklet az 1/2004. (II.20.) Ktr. sz. rendelethez[2]

3. számú melléklet az 1/2004. (II.20.) Ktr. sz. rendelethez

 

 

Vissza



[1] Módosította a 18/2007. (XII.22.) rendelet                                     Hatályos 2008. január 1-től

[2] Módosította a 18/2007. (XII.22.) rendelet                                     Hatályos 2008. január 1-től