Köszöntő

"Választhatsz, hogyan éled az életed.
Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban,
De élhetsz úgy is, mintha minden egyes pillanat
maga volna a csoda!"
Einstein

 

Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel köszöntöm Önt, aki érdeklődést tanúsít egy szép, rendezett kistelepülés, Öttömös iránt.

2008-ban megalakulásának, községgé válásának 100. évfordulóját ünnepeljük. Öttömös már 1436-ban Hytemes puszta néven jelölve volt korabeli térképeken, míg 1908. október 1-től belügyminiszteri engedély alapján önállóvá vált.

Az elmúlt száz évben igen sok változáson ment keresztül. Többször átszervezték a közigazgatási irányítást, voltak különböző sikerű szövetkezeti mozgalmak, az itt élő emberek sorsát befolyásoló történelmi dátumok.

Ezen idő alatt változott a lakosság lélekszáma is, hiszen az 1960-as évek elején 1360 fő lakta településünket, mára ez a szám 800 főre csökkent. Alapintézményekkel rendelkezünk az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a sport terén. Az infrastruktúra folyamatosan kiépült, jelenleg a szennyvíz elvezetés és tisztítás megoldásának előkészítése van folyamatban.

Az itteni ember mindig a mezőgazdaságból élt, bár földjei jelentős kincseket rejtenek, termálvizet, földgázt és kőolajat. Jelentős a tanyavilág, szórvány tanyák jellemzik a település szerkezetét, ahol a lakosság közel 40 %-a él. Kincsei közé tartozik még a települést körbevevő több száz hektáros vegyeserdő és az általa biztosított tiszta, illatos levegő. Fő növényféleségünk a koratavaszi spárga, ami hazai, de inkább külföldi fogyasztók körében népszerű zöldségnövény.

Számottevő a működő civilszervezetek száma és szerepe a község életében. Csak felsorolás jelleggel: polgárőrség, önkéntes tűzoltó egyesület, sportkör, nyugdíjas klubok, vadásztársaság, lövészklub, ifjúsági szervezet.

Turisztikai látnivalóként nálunk található Csongrád megye tengerszint felett mért legmagasabb pontja 127,8 m-rel. Híres Afrika-kutatónknak állít emléket a Magyar László kopjafa. A maga nemében egyedülálló az úgynevezett négyeshatári millenniumi emlékoszlop együttes, mely négy település (Balotaszállás, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa) találkozási pontján, egy történelmi emlékhelyen áll. Természeti, rovar- és növényvilágában gazdag a Baromjárás, mely önkormányzati védelem alatt áll. Településünkön halad át az országos kék túra útvonala, melynek végigjárása kellemes élményt biztosít.

Öttömös község Képviselő-testülete és lakossága nevében kérem Önt, hogy látogassa meg rendezvényeinket, az évek óta sikeresen megrendezésre kerülő Spárgafesztivált, a Magyar László Emléknapot, a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó május 1-jei Majálist, a felvonulással színezett augusztus 20-i összejövetelünket.

Remélem, felkeltettem érdeklődését 100 éves településünk, Öttömös iránt!

"Az idő rohan, egy villanás, egy pillanat, s a jelen máris múlttá változik... Pillanatról pillanatra a jövő ott csillog az ember markában, ha nem ragadja meg anélkül, hogy összeroppantaná, ha nem alakítja anélkül, hogy széttörné azt a pillanatfolyamot, semmi sem marad belőle..."

Higgins

........

polgármester