Bugac - Kurultaj

Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét szervezik 2012. augusztus 10-12. között Magyarországon, a Kecskemét közeli Bugac község határában, a pusztán.

A rendezvényre a belépés ingyenes, így akik kíváncsiak a Kárpát-medence és a lovasnomád kultúra keleti – kazak, üzbék, török, türkmén stb. - hagyományőrzőire, valamint a majd 100 csapat több ezer korhű öltözetben megjelenő „harcosaira”, idén keresve sem találhatnak jobb programot.

A három napos eseményen ugyanakkor 20 nemzet képviseli magát és 47 olyan program lesz, ahol a hun-türk tudatú népek hagyományőrzői kultúrájukból adnak ízelítőt. A rendezvényre Európa legnagyobb jurta táborát építik fel a szervezőkkel közreműködő önkéntesek.

A már megszokott programok mellett az idei ünnepre elkészült az "Ősök sátra" -nak az ikertestvére, így az idei antropológiai-régészeti kiállítás két óriás jurtában lesz megtekinthető. Az egyikben a honfoglalás kora és az avar kor lesz látható, a másik (új) kiállítás részben pedig a hun és a szkíta kor mutatkozik be. Az őshagyományt szertüzek mellett idézik fel a hagyományőrző zenekarok, középpontban a rituális dobzenével.

Lesz emellett népzene modern és archaikus változatban, a nagykoncertek fellépői pedig egyebek között a magyar Kárpátia, a kazak Turán és a burját Medigma.

A Kárpátia is fellép az idei Kurultájon. 

A rengeteg látványos program mellett az avar, hun és a szkíta múlttal is megismerkedhetnek azok, akik augusztus 10-12 között kilátogatnak a Kurultajra.

Részletek: www.bugac.hu vagy www.kurultaj.hu

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider
Nincs új esemény

Partnerek

 

AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA RUZSA, ÖTTÖMÖS ÉS ZÁKÁNYSZÉK TELEPÜLÉSEKEN (EFOP-3.7.3-16-2017-00203) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

loader

Látogatók

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi