ELŐLEGCSÖKKENTÉS LEHETŐSÉGE A KISVÁLLALKOZÁSOKNAK

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes - a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

 

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-iga székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

 

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

 

A nyilatkozat alapjána meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

 

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, mivel Öttömösön a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték egyébként 2 százalék.

 

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában, a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

 

A Nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá - ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg - bejelenti a telephelyének címét.

 

Ha a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn.

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider
Nincs új esemény

Partnerek

 

AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA RUZSA, ÖTTÖMÖS ÉS ZÁKÁNYSZÉK TELEPÜLÉSEKEN (EFOP-3.7.3-16-2017-00203) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

loader

Látogatók

Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi