Számlázással kapcsolatos tájékoztatás

TÁJÉKOZTATÁS

A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a 2016. évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák kibocsájtását Társaságunk, bérszámlázás keretében, az NHKV Zrt. nevében fogja elvégezni.

 

Az idei évben a korábbi gyakoriság szerint, vagyis kéthavi számlákat állítunk ki, melyeket, hogy ne egyszerre jelentsenek megterhelést, az alábbiak szerint ütemezünk:
- az első számlákat október végén postázzuk
- a július-augusztus havit novemberben
- a szeptember-október havit decemberben
- az utolsó két hónapra vonatkozót pedig januárban fogják megkapni.

A számlák fizetési határideje minden esetben 15 nap lesz.

2017. január 1-től kezdődően, a jogszabályi előírások értelmében mindenhol negyedéves számlákat kell kiállítani, az időszakot követően, 15 napos fizetési határidővel, tehát az első negyedévi számlára április hónapban számíthat a tisztelt lakosság.

Esetlegesen felmerülő kérdéseikkel nyugodtan forduljanak ügyfélszolgálatunkhoz!

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. * www.telepulestisztasag.hu
Telefonos és személyes ügyfélszolgálat (6728 Szeged, Városgazda sor 1.)
ügyfélfogadási ideje: hétfő, kedd, szerda: 8:00-15:00
csütörtök: 7:00-19:00
péntek: 8:00-13:00
Telefon: 62/777-111; Fax: 62/777-112