TeShow - Testvértelepülési találkozó

A rendezvényt 2016. március 18-kán rendeztük meg a testvértelepülések között ahol program célja az volt, hogy a testvértelepülési kapcsolatainkat szélesítsük és fejlesszük. Önkormányzati szinten már működött, ezért szerettük volna ha ezek a kapcsolatok a civil és vállalkozási szférában is hatékony kapcsolattá alakuljon, hiszen ez teszi lehetővé a nemzetközi kapcsolataink fejlődését. Tudtuk, hogy szükség van egy jól működő, hatékony együttműködési tervre és ezért szerveztük meg a workshop-ot a 4 testvértelepülés között.

Ezen a rendezvényen részt vettek az önkormányzati, civil és vállalkozási oldal képviselői. A 4 település, Kispiac, Horgos, Csíkkozmás és Opálos Község képviselői fejtették ki az öttömösi találkozón, hogyan tudják elképzelni a közös kulturális, gazdasági és civil együttműködést. Sikerült olyan értékteremtő programot megalkotni, amely erősíti a gazdasági kapcsolatokat az 5 település között. A képviselők elmondták, hogy milyen erősségei vannak a településüknek és mit szeretnének betenni a közös projektbe. Az előző években már szoros kulturális kapcsolatok alakultak ki közöttük. Több közös fellépés és projekt is működött a települések között, de ilyen rendezvény, ahol mind az 5 település részt vett egyszerre a közös cél érdekében, még nem volt. Az újszerű kezdeményezés sikeresnek mondható, hiszen minden település mindhárom ága részt vett és ötletekkel jelent meg a workshop-ban. Közös célunkká vált, hogy próbáljunk együtt értékteremtő , együttműködésre alkalmas koncepciót megalkotni. A testvértelepülésekről 48 fő, Öttömösről pedig több mint 15 fő vett részt az együtt gondolkodásban és az ötletelésben. Képviseltették magukat a horgosi, a kisiaci, az opálosi és a csíkkozmási vállalkozók és civil egyesületek vezetői. Ezek mellett minden település vezető testülete is fontosnak tartotta a találkozást és a közös együttműködésre való hajlamot. A baráti hangú találkozáson kulturális, turisztikai és gazdasági projektek előkészítése is megtörtént. Sikeresnek tarjuk ezért ezt a rendezvényt. Megismerhették egymás településeinek erősségeit, a jó példákat átadták . Fontos kérdésekben születtek komoly előrelépések, mint a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok terén születtek megállapodások. Azzal, hogy megismerhettük egymás jó gyakorlatait , előre vázolhattuk, hogy mikor és milyen közös uniós projektben szeretnénk együtt munkálkodni a közös cél érdekében. A worshop eredménye : együttműködési megállapodás és egy jövőkoncepció kidolgozásában való együttműködési készségben való megállapodás. Mivel ezt a települési találkozó fontos együttműködési eredményezett úgy gondoltuk,hogy ezeket egy színes kiadványban szeretnénk megismertetni a település lakóival. Ez a kiadvány tartalmazza azokat a területeket ahol előre lépés történt az együttműködésben az oktatásban kultúrában, turisztikában, civil szervezetek közötti kapcsolatokban és a vállalkozói szférában. A 100 db nyomtatott színes kiadvány nagy részét Öttömös lakói között osztottuk szét ezzel reklámozva a workshop-ot. Néhány darabot küldtünk minden testvér települési önkormányzatnak. A rendezvényt 2016.március 18-kán 10órakor kezdtük meg, hogy a messzebbről érkező vendégek is ide érjenek. A 10 órai kezdésnél polgármester úr köszöntötte az ide látogató vendégeket, majd a település potenciális gazdasági erejének bemutatására került sor. Polgármester úr beszéde után a testvértelepülések bemutatkozására került sor, ezt követően nemzetközi együttműködésben jártas szakember előadását hallgathattuk meg. A felvezető előadások után ebéddel vendégeltük meg az idelátogatókat. Az ebéd elfogyasztása után pedig szektoronként a kerekasztalnál beszélgettünk a főbb témáinkról. A Program lezárása ként összefoglaltuk a nap eredményét mind a gazdasági mind pedig a vállalkozói szférában.

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider
Nincs új esemény

Partnerek

 

 

 

 

 

 

 

loader

Látogatók

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi