Tájékoztatás kéknyelv járványkitörésről

Kéknyelv: újabb járványkitörések Csongrád megyében

Folyamatos a légi és földi szúnyogirtás az érintett területeken

Az október 14-én megállapított járványkitörésekkel együtt Csongrád megyében már 13 gazdaságban mutatták ki a kéknyelv betegség vírusát. A mai napig több kitörést jelentettek Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye területén is. Hódmezővásárhelyen újabb 5 gazdaságban mutatták ki a vírust köszönhetően a szűrővizsgálatoknak. A leölt, illetve kényszervágott állatok esetében a gazdáknak minden alkalommal állami kártalanítás jár.

 

Csongrád megye területén az érintett 13 gazdaságból 36 állatot kellett kiemelni a járvánnyal kapcsolatban. A kitörések három eset kivételével kislétszámú gazdaságokat érintettek. Az újonnan megállapított esetek jelentős részére a szűrővizsgálatoknak köszönhetően derült fény. A következő települések érintettek: Deszk, Hódmezővásárhely, Csanádpalota, Szatymaz, Balástya, Ásotthalom és Szeged-Szőreg. Vásárhely környékén a batidai területeken jellemző az előfordulás. A kitörések körüli 20 km-es körben megfigyelési zárlatot rendelt el a hatóság, amely 40 napig áll fenn. Ez alatt az idő alatt az állatorvosok klinikai szűrővizsgálatokat végeznek a kérődzőtartó gazdaságokban, 3 km-es körben pedig meghatározott számú vérmintát vesznek az esetleges újabb gócok felderítésére. A megfigyelési zárlat ideje alatt az állatforgalmazás csak külön bejelentés útján, szigorú feltételekkel valósulhat meg. A kitörések köré ezen kívül egy 100 és egy 150 km-es zónát is meghatároztak. A zónáknak az állatmozgások szabályozásában van szerepe, zónán kívülre döntő többségében azonnali vágásra szállíthatók a kérődző állatok. A 20 km-es zónába eső területeken a megfigyelési zárlat alatt tartott állatvásárokra kérődző állatokat bevinni tilos.

Mivel szúnyog terjeszti a megbetegedést így a kitörések körül a fertőzött állatok kiemelését követően 2 km-es körben légi szúnyogirtást rendel el a hatóság, valamint az adott gazdaság esetében földi rovarirtás is történik.

A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében a Csongrád megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság ez úton is felhívja a gazdálkodók figyelmét a szúnyogellenes kezelések fontosságára.

További információk:
A kéknyelv betegség (bluetongue) kapcsán július közepén érkeztek az első értesülések, mely szerint Bulgária és Görögország területén több esetben is járványkitörést jelentettek. Mivel a betegség vírusát szúnyogok terjesztik, és az időjárás kedvező volt ezen fertőzést átvivő rovarok számára a betegség kiterjedt az említett két ország egész területére, és szeptember elejére elérte Romániát is. A rohamos terjedés következtében a vírus Szerbia egyes területein is felbukkant. Magyarországon 2010-ben fordult elő utoljára a megbetegedés, amit akkor import szarvasmarhákkal hurcoltak be. Az országban azóta is működik járványügyi monitoring program, mely meghatározott számú vérvételezést, illetve szúnyogok vizsgálatát foglalja magában. A növekvő járványveszély miatt szeptemberben a 2014-re kiadott mintaszámokat megnövelték.

Szeged, 2014. október 28.

Varga Márta
kommunikációs vezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal
Kormánymegbízotti kabinet
6722 Szeged, Rákóczi tér 1.
Tel: (62) 562-604
Mobil: (06) 70 337 2689
E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága Csongrád megye területén két állományban is kéknyelv betegség (blutongue betegség) vírusát mutatta ki szarvasmarhák esetén. Az érintett kislétszámú telepek Deszk, és Hódmezővásárhely külterületén találhatóak. Az adott állományoknál az illetékes járási főállatorvos megfigyelési zárlatot rendelt el, a gazdaságban a mintavételezések megtörténtek. A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében elrendelésre került az érintett állattartó telepek körül 20 km sugarú körben a kérődzőtartó gazdaságok szűrése (klinikai tünetek vonatkozásában), 3 km sugarú körben pedig a gazdaságokban szűrés és mintavételezés (vér minták) az állományokban.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfigyelési zárlat alá eső területen (20 km) belül a közeljövőben minden szarvasmarha, juh és kecsketartó gazdaságot felkeresnek az állatorvos kollégák.

Csongrád megye egyéb területeire a NÉbiH védőzónát terjesztett ki, mely a kitöréstől számított 100 km sugarú körben található gazdaságokra vonatkozik. Ezen körön belül az állatszállítás a NÉbiH által kiadott határozatnak megfelelően valósulhat meg, melyet mellékelten továbbítok. Ugyancsak mellékelem az illetékes járási főállatorvosok által hozott megfigyelési zárlatra vonatkozó határozatokat is.

Az elkövetkező napokban a kitörések körül légi, illetve földi rovarirtó tevékenységre lehet számítani.

Az újabb információkról folyamatos tájékoztatást nyújtunk, illetve friss információkat a NÉbiH honlapján a következő linken lehet fellelni: http://www.nebih.gov.hu/.

A kialakult helyzetről tájékoztattuk a járási hivatalvezetőket (és rajtuk keresztül a jegyzőket), a Csongrád Megyei agrárkamara elnökét, és a Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezetének elnökét.

Tájékoztatásul küldöm a védőkörzetek elrendeléséről és az állatszállítás szabályairól szóló határozatokat.

Kapcsolódó anyag megtekinthető: ITT

Szeged, 2014. október 15.

Dr. Farle Csaba
igazgató főállatorvos

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider
Nincs új esemény

Partnerek

 

AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁSHOZ HOZZÁFÉRÉS BIZTOSÍTÁSA RUZSA, ÖTTÖMÖS ÉS ZÁKÁNYSZÉK TELEPÜLÉSEKEN (EFOP-3.7.3-16-2017-00203) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

loader

Látogatók

Oldalainkat 7 vendég és 0 tag böngészi